Vegán

 
Közel 20 évvel ezelőtt kezdtem el gyakorolni a vegetáriánus étkezést. Az évek során a tojást és tejtermékeket fogyasztó lakto-ovo vegetáriánusból főként vegán, azaz hús-, tojás- és tejtermékmentes ételeket fogyasztó vegetáriánus lettem. 2005-ben született meg első gyermekem, akinek hozzátáplásával egyidőben megnyitottam Vegagyerek c. blogomat azzal a céllal, hogy különféle receptekkel, információkkal segítsem, bátorítsam a kezdeti nehézségekkel küzdő vegetáriánus, vagy gyermeküket egészségesen nevelni szándékozó anyukákat.

2007-ben 'Életmódtanácsadó' oklevelet szereztem.

 Eddigi tapasztalataim alapján szívesen vállalok konzultációt a vegetáriánus/ egészséges étkezésre áttérni vágyók számára, illetve nyújtok segítséget bármilyen, a témát érintő kérdésben, étrend összeállításában stb.!
Bejelentkezés, előzetes egyeztetés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Ezen az oldalon, a Vegagyerek blogon korábban megjelent szezonális receptjeimből válogatok majd időről-időre! Jó étvágyat, egészséges étkezést!

 Szedres-kókuszos zabkása amaránttal

028

 Reggelire gyakran szoktunk enni gabonakását, mert szeretjük, finom és tápláló!:-) Íme egy egy kicsit különlegesebb variáció a hagyományos zabkására, a kiemelkedően magas fehérjetartalmú amaránttal dúsítva!

Szedres-kókuszos zabkása amaránttal

Hozzávalók (2 főre):
5-6 ek. apró szemű zabpehely
4 ek. puffasztott amaránt
növényi tej (nálam most 'Alpro' natúr szója, vagy vaníliás szójatej, vagy rizstej)
szénsavmentes ásványvíz
1 marék kénezetlen bio mazsola
1 nagy marék szeder
kókuszreszelék
agave szirup (vagy méz, de én az utóbbi időben jobban szeretem az agave szirupot, mert nem annyira édes)
őrölt szezámmag + őrölt lenmag keveréke
 
 
A zabpelyhet és az amarántot egy lábosba teszem, és felöntöm fele-fele arányban növényi tej + ásványvíz keverékével úgy, hogy legalább kétszeres legyen a folyadék a gabonához képest. Aztán később főzés közben mindig annyi folyadékkal (tejjel-vízzel vegyesen) pótolom, hogy nagyon bőségesen beterítse a kását, és a legvégére se szívja be teljesen, hanem inkább maradjon folyékony. Felforralom a keveréket, majd takarékra kapcsolom, és beleszórom előbb a mazsolát, illetve nem sokkal a főzés vége előtt a szedret/ gyümölcsöt. Amikor elkészült tálkákba töltöm, megszórom ízlés szerint kókuszreszelékkel, ízesítem egy kis agave sziruppal, és a belekeverek tálkánként 1 kiskanál őrölt szezámmagot és 1 kiskanál őrölt lenmagot.